Játékosítás

Egy év alatt sikerült eljutnunk a Bródy utca felfedezésétől a felújítás alatt lezárt utcán felállított közösségi vacsoráig. A feladatunk a projektben főként a VIII. kerületi Bródy utcára fókuszált.

o

Nagy örömünkre a V4 pályázatára korábbi pozsonyi és prágai partnereinkkel, és egy új, katowicei partnerrel pályáztunk. A projekt remek módja volt annak, hogy megosszuk egymással a piacokat, vásárcsarnokokat és városi tereket érintő tapasztalatainkat.

o

Megnyitjuk a tél elől menekülő egy-két fős Rákóczi téri rekreációs klubunkat március elejéig. A hely tele van növénnyel, napspektrumú lámpával, meleg van és nyugalom. Heti hét nap jöhettek 50 perces váltásokban nyugágyon henyélni.

o

Budapest egy nyitott könyv, csak körbe kell nézni és már is olvasol a sorok közt. Dübörgő villamosok, fiatal szerelmesek a Károlyi kertben, turista áradat a Nagy Vásárcsarnokban, galambok az aluljárókban.

o

Négy napos workshop, konferencia és happening a Rákóczi térről, a Rákóczi téren, a Rákóczi tériekkel. Szeptember közepén négy napra belaktuk a Rákóczi téri csarnokot, hogy helyben valósítsunk meg olyan elképzeléseket, elméleteket, melyekkel eddig is foglalkoztunk, de inkább csak szóban.

o

Oldalak