Dóri

Dóri képe
Dóri

Az elmúlt 1-2 évben igazából kísérletezgettem, kipróbáltam milyen a média szak, mennyire nem lehet Magyarországon értelmes keretek közt újságírónak lenni és mennyire nehéz a civil szférában pr-esként működni. Végül így-úgy-amúgy a kommunikációnál kötöttem ki (egyelőre). Tavaly a II. Kolorádó fesztiválba szálltam be a csodás Vida Vera vezetésével, idén pedig a III. Kolorádót készítjük elő, ilyesmikkel segítem a dolgot: social media, kampányok és videózás, reményeim szerint mindenfajta kreatív tartalomelőállítás terén. Tavaly szeptembertől a Toldi Klub kommunikációjába is beszálltam és a Mindspace csapatát is kb. augusztus óta gyarapítom, a Rákócziterezés projektet vittem részben, szintén Verának köszönhetően. Nagy falat volt, de mindenképp megérte, a szuper elkötelezett és kreatív csapat miatt, no meg azért, mert úgy éreztem értékteremtő és hosszútávon is érezhető dolgokba csapunk bele. A lelkesedés azóta is tart, hiszen az élhetőbb város felé tett lépések, a finom megoldások bevezetése, közösségek építése és jó agyú emberek összehozása nagyon motiváló. De mindenek felett a képalkotás érdekel, leginkább a mozgóképes dolgok vonzanak. Ha nagy leszek szeretnék filmezéssel, vagy komolyabban a videózással foglalkozni. Aztán ki tudja, merre sodor az élet!

dori.gunther@gmail.com

Szia Rákóczi tér környéki gyerek!

Üdv Rákóczi tér környéki szülő!

Augusztus 13-17-ig Rákóczi téri napközi tábort hirdetünk környéki 6-14 éves embereknek.

o